Gamer Laptopok
Kell Ennél Több
Üzleti Laptopok
Részletek

Napi érdekességek a Technika világából március

Napi érdekességek a Technika világából

március

2007. december 28-án az AOL bejelentette, hogy 2008. február elsejével befejezi a Netscape Navigator böngésző fejlesztését. A felhasználóknak javasolták, hogy térjenek át a Firefox használatára.A hivatalos támogatást az AOL  végül 2008. március elsejéig meghosszabbította.

A Concorde elsőként 1969. március 2-án emelkedett a levegőbe, és 1976-tól 27 éven keresztül állt szolgálatban.Máig is sok rekordot tart, ezek közül a legjelentősebb a London és New York közötti 2 óra, 52 perc és 59 másodperc alatt megtett repülőút volt.

concord concord felszállása
Kevin Rolins Dell Kevin Rollins Dell

Kevin Rollins 2004 március 3-án vette át az elnök-vezérigazgatói pozíciót a Dellnél, ahol korábban operatív igazgatóként dolgozott. A Dell olyan technológiai megoldásokat nyújt, melyekkel többet érhetnek el, otthon, munkában, iskolában. Jelenleg 445 db Dell laptop van a kínálatunkban.

cray 1

Az 1976-os Cray–1 egy vektorgrafikus szuperszámítógép melyet nukleáris fegyverek tesztelésére használtak. 1977 március 4-én hajóval szállították Los Alamosba. Súlya 5.5 tonna volt és már 80 MHz-es órajellel dolgozott. Később a Cray gépeket filmek vizuális effektjeihez is használták.

Thoshiba T1000 Toshiba T1000

1993 március 5-én megjelent a Los Angeles Times-ban, hogy a UCLA egyetem, látássérült hallgatója Toshiba T1000 ???? beszédszintetizátora segítségével vesz részt a teljes értékű egyetemi oktatásban. A hallgató politika tudományokból szerzett diplomát Laptopja segítségével.

Micelangelo Michelangelo Buonarroti

A Michelangelo egy számítógépes vírus. Nevét arról kapta, hogy március 6-án, pénteken, Michelangelo születésnapján aktivizálta magát. Az 1990-es évek egyik legismertebb kártékony számítógépes kódja, közel 5 millió gépet fertőzött meg. A képzőművész Michelangelo Buonarroti 1475-ben született.
Micelangel virus
Az XT tulajdonképpen az első PC utódja volt, a rövidítés mögött az "eXtended Technology", vagyis "kiterjesztett technológia" kifejezés áll. Az 1983 március 9-én. megjelent modellnek csupán első sorozatait árusították floppymeghajtóval, a későbbiek már alapból tartalmaztak merevlemezt is, bár ennek adattároló kapacitása ekkoriban mindössze tíz megabájt volt, ez manapság legfeljebb egy-két mp3 zenefájl vagy néhány fotó raktározására lenne elegendő.

IBMpc-xt IBMpc xt 1983
poverPC PowerPC

PowerPC az Apple, az IBM és a Motorola összefogásából született RISC elvű processzor-architektúra. Az összefogás 1993. március 9-én jött létre a 3 cég óriás között. A várakozásokkal szemben azonban ez az architcetura, a 2000 évek elején háttérbe szorult.

1876. március 10. ezen a napon zajlott le az első telefonbeszélgetés, Alexander Graham Bell munkatársát, Watsont hívta a másik szobában. „Mr. Watson, kérem, jöjjön ide!” ☺️A találmány szabadalmi kérelmét Bell még február 14-én adta be, és március 7-én jegyezték be.

Bell Alexander Graham Bell
bush Vannevar Bush

 


1890. március 11-én született  Vannevar Bush Mérnök
a hiperszöveg története 1945-ben kezdődött, amikor közölt egy cikket „Ahogy mi gondolkodhatunk” címmel. A leírt gépezet a mai személyi számítógép ősatyjának tekinthető. Sok későbbi szakembert inspirált.

2003 március 12-én mutatja be az Intel a Centrino-t újdonsága, hogy támogatja a vezeték nélküli kapcsolatot. A kétsávos, 802.11a és 802.11b vezeték nélküli összeköttetés 54, illetve 11 megabit/másodperc sebességű kapcsolatot jelent.

microsoft 1986. március 13-án tíz évvel az alapítása után tőzsdére megy a Microsoft

1986. március 13-án tíz évvel az alapítása után tőzsdére megy a Microsoft. A rendkívül nagy érdeklődés miatt a tervezettnél több részvényt bocsátanak ki. Egyenként 21 dolláros áron, amely 28 dollárra emelkedik, 61 millió dollár extra bevételhez juttatva ezzel a vállalatot.

1988 május 27-én jelent meg a Windows 2.1 kevesebb, mint hat hónappal a Windows 2.0 után. Ebben jelentek meg elsőként az egymást részben át fedő ablakok, illetve a telepítéséhez merevlemezre volt szükség. 1989 március 13-án már a 11. verziója jelent meg.

win2 Windows 2.11

A TRADIC volt az első tranzisztorokkal felépített számítógép az USA-ban. 1954 márcus 14-én készült el.A gép neve a TRAnsistor DIgital Computer vagy TRansistorized Airborne DIgital Computer kifejezés rövidítése. A számítógépet a Bell Laboratórium munkatársa, Jean Howard Felker építette az Amerikai Egyesült Államok Légiereje számára.

1994. március 15-én az Aldus Corp. és az Adobe Systems elkezdte a két cég fúzióját. Abban bíztak, hogy erőiket egyesítve piacvezető kiadói szoftvert fejlesztenek. A terület úttörőjének Paul Brainerd, az Aldus alapítója számított. 1985-ben ő hozta létre a PageMaker programot.

aldus aldus
goddard Robert Hutchings Goddard

raketa

A világ első folyékony hajtóanyagú rakétája, Nell csővázas szerkezet 1926. március 16-án startolt Auburn-ben. Mindössze 15 métert tett meg 2,5 másodperces repülése során. Ezzel Robert Hutchings Goddard bebizonyította, lehetséges a szerkezet repülése. ????

appelvsmicrosoftjpg apple vs microsoft


1988 március 17-én az Apple beperelte a Microsoftot a szerzői jogok megsértése miatt. 1984-ben kiadták a Mac OS-t, Bill Gates 1985-ben kiadta a Windowst. Két évvel az első megjelenése után jött a Windows 2.0 a hasonlóságok ellenére 1995 -ben a Microsoft javára döntött a bíróság.

1986 március 18-án megjelent egy cikk a New York Times-ban egy 17 éves diákkal aki azt állította követte rádióján a Mir elindítását, még mielőtt a szovjet kormány hivatalosan bejelentette volna azt 1986 február 19-én, ennek hatására sokan kezdtek el otthon rádiózni. ????

mir2 Mir

A legelső számítógép megépítése John Atanasoff nevéhez fűződik,1939-ben John Clifford Berryvel együtt építették meg az első példányt. 1972 március 19-én bírói ítélet mondta ki, hogy Atanasoff tekintendő a számítógép feltalálójának, az ENIAC alkotói is az ö terveit használták.

Atanasof John Atanasoff

Az Internet Explorer 8-as változatának megjelenésekor 2009. március 20-án azt vártuk ez lesz a leggyorsabb böngésző. Ezzel szemben a leglassabbnak bizonyult az öt elterjedt böngésző közül. Így mára népszerűsége és jelentősége is lecsökkent. Ti melyik böngészőt használjátok?

bongeszok Böngészők
gameboy Nintendo Game Boy Advance

2001. március 21-én a Nintendo piacra dobja Japánban a Game Boy Advance hordozható játékkonzolt. A Konzolt 32 bites, 16,8 MHz-es processzorral és 240x160 pixel felbontású kijelzővel szerelték fel. 2010. június 30-ig 81,51 millió példányt adtak el világszerte.????????

Pentium-mmx Pentium az Intel ötödik generációs mikroprocesszora


A Pentium az Intel ötödik generációs x86 architektúrára épülő mikroprocesszora. Vinod Dham fejlesztette ki. A Pentium volt a 486-os vonal utódja. Elsőként 1993. március 22-én került forgalomba.

2001. március 23-án tért vissza a Föld légkörébe és semmisült meg a Csendes-óceán déli része felett a szovjet Mir űrállomás. Fedélzetén 104 kozmonauta és asztronauta fordult meg, köztük 11 ország 62 űrhajósa. Tizenöt évig volt az emberiség technológiai teljesítményének szimbóluma.

mirr Mir
kilby Jack St. Clair Kilby


Jack St. Clair Kilby amerikai fizikus, 2000-ben kapott fizikai Nobel-díjat a munkásságáért. Ő hozta létre az első integrált áramkört, a Texas Instruments-nél, 1959 március 24-én. Sok egyéb találmánya is volt, ugyancsak ő a kézi számológép és a hőnyomtató feltalálója.

Az Excel a Microsoft által fejlesztett táblázatkezelő. Az első verziót 1985-ben adták ki, Macintosh-ra. Ezt 1987-ben követte az első Windowsra készült verzió. 1992 március 25-én jelent meg, az első automata kitöltést támogató Excel 4.0, ezzel a vezető Lotus 1-2-3 táblázatkezelő programot jelentéktelenítette el.

excel Excel a Microsoft

A Melissa nevű számítógépes makró Vírus 1999 március 26-án kezdett terjedni a világhálón. A vírus túlterhelte, illetve használhatatlanná tette a mail-szervereket, a vizsgálat eredménye szerint az okozott kár meghaladta a 80 millió dollárt. 250 ezer számítógépet fertőzött meg világszerte.

1976 március 27-én Bill Gates beszél az első Altair számítógépes világkonferencián, Albuquerque-ben. Az MITS Altair számítógépe nagy sláger volt a hobbi számítógépesek körében. A gépre megjelent első programozási nyelv volt a Microsoft első terméke is, az Altair BASIC.

Bill Gates 1976 március 27-én Bill Gates

1995 március 28-án megjelent az első LCD kijelzős digitális fényképezőgép. Kodak  DC40 Ugyanebben az évben már a fényképezés mellett videó készítésére is alkalmas fényképezőgépet, egy évvel később pedig már Compact Flash cserélhető memóriakártyát használó fényképezőgépet is forgalomba hoztak.

kodak-dc40 első LCD kijelzős digitális fényképezőgép. Kodak DC40

A Bádogjáték Tin Toy a Pixar Animation Studios 1988-ban készült rövidfilmje, amely számítógép-animációs technikával készült. A John Lasseter rendezte rövidfilm 1989 március 29-én elnyerte a Legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjat. A Toy Story – Játékháború első vázlataiban a Tin Toy főhősét képzelték el a főszerepre, és inkább afféle road movie-nak tervezték, amiben Tin Toy egy hely után kutat, amit otthonának hívhat. Miután egy cowboy-baba került a képbe (Woody elődje), s egyre nagyobb szerephez jutott a cselekményben, Tin Toy szerepe átalakult azon szereppé, amit végül Buzz Lightyear töltött be.

march-29-tintoy Bádogjáték Tin Toy a Pixar Animation Studios 1988-ban készült rövidfilmje
elso UNIVAC I.

Az első kereskedelmi forgalomban kapható, számítógép az UNIVAC I. A gépet az USA Népesség-nyilvántartó Hivatala 1951 március 30-tól, 12 évig napi 24 órás műszakban használta. 1952-ben segítségével jósolták meg az elnökválasztás eredményét, a szavazatok 7%-ának összeszámlálása után.

bob Bob

A Bob a Microsoft 1995-március 31-én kiadott, a Windows 3.1-es verziójához készített felhasználói felülete. A Microsoft nem fejlesztette tovább. A rendszer fontos elemét képezte Rover, egy kutyafigura, amely hasznos tippekkel igyekezett segíteni a felhasználót.

Hozzászólás